Még egy perc Isten jelenlétében
2025. Szeptember 30. Kedd „A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni.” (1Péter 5,10) A Péter neve alatt ismert levél áldás jellegű zárószakaszában olvassuk ezt az áldás-formát. Hívő kortársainak csakúgy, mint utódainak a mai napig, ha igazán akarták követni az Urat, rá kellett jönniük, hogy az életben a szenvedés elkerülhetetlen. De tudniuk kell azt is, hogy ez rövid ideig tart. Az örökkévalóságban nincs ilyen tapasztalatunk, sőt ebben az átmeneti nehézségben is kapunk elegendő erőt, felkészítést, szilárdságot és jó alapokat. Készen állunk-e ennek belátására és elfogadására?
Hírek
Istentiszteleti rend
Megközelíthetőség
Elérhetőségek
Megbékélés Háza Templom
Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség
Békásmegyeri Gyülekezete
info@metegyhaz.hu
1039 Békásmegyer, Királyok útja 297.
06 1 577 0515*